Vörösmarty Mihály


Szép Ilonka



               1

  A vadász ül hosszu méla lesben,
  Vár felajzott nyílra gyors vadat,
  S mind fölebb és mindig fényesebben
  A serény nap dél felé mutat;
  Hasztalan vár; Vértes belsejében
  Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

  A vadász még lesben ül sokáig,
  Alkonyattól vár szerencsejelt:
  Vár feszülten a nap áldoztáig,
  S ím a várt szerencse megjelent:
  Ah, de nem vad, könnyü kis pillangó,
  S szép sugár lány, röpteként csapongó.

  "Tarka lepke, szép arany pillangó!
  Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
  Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
  Ahol a nap nyúgodóba jár."
  Szól s iramlik, s mint az őz futása,
  Könnyü s játszi a lány illanása.

  "Istenemre!" szóla felszökelve
  A vadász: "ez már királyi vad!"
  És legottan, minden mást feledve,
  Hévvel a lány nyomdokán halad.
  Ő a lányért, lány a pillangóért,
  Versenyeznek tündér kedvtelésért.

  "Megvagy!" így szól a leány örömmel,
  Elfogván a szállongó lepét;
  "Megvagy!" így szól a vadász gyönyörrel
  A leányra nyújtva jobb kezét;
  S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
  A leány rab szép szem sugaránál.


               2

  Áll-e még az ősz Peterdi háza?
  Él-e még a régi harc fia?
  Áll a  ház még, bár fogy gazdagsága,
  S telt pohárnál űl az ősz maga.
  A sugár lány körben és a vendég;
  Lángszemében csábító varázs ég.

  S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
  A kupák már felvillantanak,
  Ősz vezére s a hon nagy nevéért
  A vén bajnok könnyei hulltanak;
  Most könyűi; vére hajdanában
  Bőven omlott Nándor ostromában.

  "Húnyt vezérem ifju szép sugára"
  Szól az ősz most "éljen a király!"
  A vadásznak vér tolúl arcára
  S még kupája illetetlen áll.
  "Illetetlen mért hagyod kupádat?
  Fogd fel, gyermek és kövesd apádat.

  Mert apád én kétszer is lehetnék,
  És ha ittam, az nincs cenkekért;
  Talpig ember, akit én említék,
  Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!"
  S illetődve s méltóság szemében,
  Kél az ifju, tölt pohár kezében:

  "Éljen hát a hős vezér magzatja,
  Addig éljen, míg a honnak él!
  De szakadjon élte pillanatja,
  Melyben attól elpártolni kél;
  Egy király se inkább, mint hitetlen:
  Nyűg a népen a rossz s tehetetlen."

  S mind zajosban, mindig hevesebben
  Víg beszéd közt a gyors óra ment.
  A leányka híven és hivebben
  Bámulá a lelkes idegent.
  "Vajh ki ő, és merre van hazája?"
  Gondolá, de nem mondotta szája.

  "Téged is, te erdők szép virága,
  Üdvözülve tisztel e pohár!
  Hozzon isten egykor fel Budába,
  Ősz apáddal a vadász elvár;
  Fenn lakozva a magas Budában
  Leltek engem Mátyás udvarában."

  Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
  Inti őt a kürthang: menni kell.
  Semmi szóra, semmi bíztatásra
  Nem maradhat vendéglőivel.
  "Emlékezzél visszatérni hozzánk,
  Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."

  Mond szerényen szép Ilonka, állván
  A kis csarnok végső lépcsején,
  S homlokán az ifju megcsókolván,
  Útnak indul a hold éjjelén.
  S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
  Fölveré azt szerelem hatalma.


               3

  Föl Peterdi s bájos unokája
  Látogatni mentenek Budát;
  Minden lépten nő az agg csodája,
  Mert sok újat meglepetve lát.
  A leányka titkon édes óra
  Jövetén vár szép találkozóra.

  S van tolongás s új öröm Budában:
  Győzelemből várják a királyt,
  Aki Bécset vívó haragában
  Vérbosszút a rossz szomszédon állt.
  Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
  Nem vidul még szép Ilonka képe.

  "Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
  Mily szerencse fordúlt életén?
  Honn-e, vagy tán messze költözötten
  Jár az őzek hűvös rejtekén?"
  Kérdi titkon aggó gondolattal,
  S arca majd ég, majd szinében elhal.

  S felrobognak hadvész ülte képpel
  Újlaki s a megbékült Garák.
  S a király jő, fölség érzetével
  Környékezvén őt a hős apák,
  Ősz Peterdi ösmer vendégére,
  A király az: "Áldás életére!"

  "Fény nevére, áldás életére!"
  Fenn kiáltja minden hű ajak;
  Százszorozva vissza zeng nevére
  A hegy és völgy és a zárt falak.
  Haloványan hófehér szobornál
  Szép Ilonka némán és merőn áll.

  "A vadászhoz Mátyás udvarában,
  Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
  Jobb nekünk a Vértes vadonában,
  Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád."
  Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
  S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

  És ha láttál szépen nőtt virágot
  Elhajolni belső baj miatt:
  Úgy hajolt el, félvén a világot,
  Szép Ilonka titkos bú alatt.
  Társasága lángzó érzemények,
  Kínos emlék, és kihalt remények.

  A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
  Szép Ilonka hervadt sír felé;
  Hervadása liliomhullás volt:
  Ártatlanság képe s bánaté.
  A király jön s áll a puszta házban:
  Ők nyugosznak örökös hazában.