Ady Endre: A Duna vallomása --------------------------- Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka, Mikről talán sohase álmodott Az ősi barlang-tüzek óta Ez a közönyös Európa. Megloptam a vén Iszter titkait, Titkait az árnyas Dunának. Magyar földön ravasz a vén kujon, Hisz látott ő búsabb csodákat, De akkor pletyka-kedve támadt. Vallott nekem, nem is tudom, mikor: Tavasz volt és ő csacska-részeg. Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt, Budapestre fitymálva nézett S gúnyos nótákat fütyörészett. Talán Szent Margit híres szigetén Állott velem részegen szóba. (Ma is félve kalimpál a szivem S hajh, már régen késik e nóta. Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?) Nagy-komoly lett akkor a vén Duna. Torkán hűlt vad, tavaszi kedve. Olyan volt, mint egy iszákos zseni. Alig mert nézni a szemembe S én vallattam keményen, egyre. "No, vén korhely, láttál egy-két csodát, Mióta ezt a tájat mossa Sápadt vized, árnyas, szörnyü vized, Mely az öreg árnyakat hozza. Gyónjál nekem, vén falurossza." "Mindig ilyen bal volt itt a világ? Eredendő bűn, lanyha vétek, Hideglelős vergődés, könny, aszály? A Duna-parton sohse éltek Boldog, erős, kacagó népek?" S halk mormolással kezdte a mesét A vén Duna. Igaz az átok, Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz: Mióta ő zúgva kivágott, Boldog népet itt sohse látott. A Duna-táj bús villámháritó, Fél-emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégyen-kaloda. Ahol a szárnyakat lenyesték S ahol halottasak az esték. "Sohse lesz másként, így rendeltetett", Mormolta a vén Duna habja. S boldogtalan kis országok között Kinyújtózott a vén mihaszna. És elrohant tőlem kacagva. (1907) . ADY ENDRE A GARE DE L'ESTEN Reggelre én már messze futok S bomlottan sírok valahol: Most sírni, nyögni nem merek én, Páris dalol, dalol. Én elmegyek most, hazamegyek, Már sziszeg, dohog a vonat, Még itt van Páris a szivemen S elránt az alkonyat. Most fűt bolond-sok álmom alá A füttyös, barna szörnyeteg. Holnap fehérebb én leszek-e Vagy a svájci hegyek? Holnap fehérebb én leszek, én, Téli sírkertek szele jő, Küldi már a csókjait nekem A magyar Temető. Óh, az élet nem nagy vigalom Sehol. De ámulni lehet. Szép ámulások szent városa, Páris, Isten veled. Az én hűtlen, beteg istenem Ülje itt mindig vad torát: A tűzcsóvás, felséges Öröm. Dalolj, dalolj, tovább. Tőled hallja a zsoltárokat E koldus, zűrös, bús világ S az életbe belehazudunk Egy kis harmóniát. Dalolj, dalolj. Idegen fiad Daltalan tájra megy, szegény. Koldus zsivaját magyar Ég, Óh, küldi már felém. Fagyos lehellet és hullaszag Száll ott minden virág felett. Elátkozott hely. Nekem: hazám. A naptalan Kelet. Mégis megyek. Visszakövetel A sorsom. S aztán meghalok, Megölnek a daltalan szivek S a vad pézsma-szagok. Megölnek s nem lesz mámorom, Kinyúlok bután, hidegen. Páris, te óriás Daloló, Dalolj mámort nekem. Csipkésen, forrón, illatosan Csak egyszer hullna még reám S csókolná le szemeimet Egy párisi leány. Az alkonyatban zengnének itt Tovább a szent dalok. Kivágtatna a vasszörnyeteg És rajta egy halott. ADY ENDRE A HOLNAP ELÉBE "Állj meg!" Ordít utánam az éjben Cafra sereggel a Tegnap. "Állj meg!" És én megyek, megyek. "Állj meg!" Vágok a sűrü bozótnak, Holdnak, pokolnak, fellegeknek És egyedül és egyedül. Vár, vár: futok a Holnap elébe. Apám, anyám, papok és bárdok. Nem kelletek, nem kelletek. Ősök, árnyak, tegnapi legények, Testvéreim vérben és kupában: Undok Tegnap, maradjatok. Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek. "Állj meg!" Nem. Előttem a Holnap. Engem vár, engem, rohanok. -oOo- . ADY ENDRE A HORTOBÁGY POÉTÁJA Kúnfajta, nagyszemű legény volt, Kínzottja sok-sok méla vágynak, Csordát őrzött és nekivágott A híres magyar Hortobágynak. Alkonyatok és délibábok Megfogták százszor is a lelkét, De ha virág nőtt a szivében, A csorda-népek lelegelték. Ezerszer gondolt csodaszépet, Gondolt halálra, borra, nőre, Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna belőle. De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott vagy fütyörészett. -oOo- . ADY ENDRE A LÉDA ARANY-SZOBRA Csaló játékba sohse fognál, Aranyba öntve mosolyognál Az ágyam előtt. Két szemed két zöld gyémánt vóna, Két kebled két vad opál-rózsa S ajakad topáz. Arany-lényeddel sohse halnál, Ékes voltoddal sohse csalnál, Én rossz asszonyom. Hús-tested akármerre menne, Arany tested értem lihegne Mindig, örökig. S mikor az élet nagyon fájna, Két hűs csípőd lehűtné áldva Forró homlokom. -oOo- . Ady Endre A Tisza-parton. Jöttem a Gangesz partjairól, Hol álmodoztam déli verőn, A szívem egy nagy harangvirág S finom remegések: az erőm. Gémes kút, malom alja, fokos, Sivatag, lárma, durva kezek, Vad csókok, bambák, álom-bakók. A Tisza-parton mit keresek? . Ady Endre A fehér csönd. Karollak, vonlak s mégsem érlek el: Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is sima illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Űzz el magadtól, vagy én űzlek el. . ADY ENDRE A MAGYAR UGARON Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajlok a szent humuszig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Vad indák gyűrűznek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmult virágok illata Bódít szerelmesen. Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett. -oOo- . Ady Endre A magyar Ugaron. Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajlok a szent humusig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Vad indák gyűrűznek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmult virágok illata Bódít szerelmesen. Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett. -oOo- . ADY ENDRE A MAGYAR MESSIÁSOK Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások. Ezerszer Messiások A magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak S üdve nincs a keresztnek, Mert semmit se tehettek, Óh, semmit se tehettek. -oOo- . Ady Endre A mese meghalt. Mese-zajlás volt. Még élt a Mese S egy tavaszon én valakire vártam. Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam, Parthoz sodort egy illatos mesét, Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat. Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép, Uj mese volt ez s az árny csodasápadt. Mindig szerettem árnyat és mesét: A legszebb mesét és a legszebb árnyat Egy babonás tavaszi éjszakán Addig kérleltem, míg életre támadt. Mese-zajlás volt. Még élt a Mese. Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva, Élő mesére s élő asszonyára Riadtan néztem. Nem az én mesém. És ez az asszony, ez a csodasápadt? Ez Minden-asszony, ez nem az enyém. Tolvaj a lelkem, idegen csodákat, Idegen árnyat terem és mesét: A mese régi s rizsporos árnyat Kérleltem egy tavaszi éjszakán, Mikor a vágyam utolszor megáradt. Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese. . ADY ENDRE AZ ANYÁM ÉS ÉN Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke Kreol-arca vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szíve, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarabb, A legszomorubb fiút. Ő szülje az átok sarját Erre a bús magyar földre, Az új hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. Én kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senki, mint torz-életével Az ő szomoru fia. -oOo- . TI: Az én menyasszonyom AU: Ady Endre NA: Golden Dániel (begépelő) DT: vers PD: 1996/04/08 SO: Ady Endre: Új versek, SO: Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1906. KW: magyar irodalom, 20. sz. / Ady Endre Az én menyasszonyom. Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a síromba. Álljon előmbe izzó, forró nyárban: "Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam." Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Csak a szívébe láthassak be néha. Ha vad viharban átkozódva állunk: Együtt roskadjon, törjön össze lábunk. Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk: Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk. Ha ott fetrengek lenn az utcaporba: Borúljon rám és óvjon átkarolva. Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget. Mindig csókoljon, egyformán szeressen: Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben. Amiben minden álmom semmivé lett, Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet. Kifestett arcát angyalarcnak látom: A lelkem lenne: életem, halálom. Szétzúzva minden kőtáblát és láncot, Holtig kacagnók a nyüzsgő világot. Együtt kacagnánk végső búcsút intve, Meghalnánk együtt, egymást istenítve. Meghalnánk, mondván: "Bűn és szenny az élet, Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek." . ADY ENDRE AZ ŐS KAJÁN Bibor-palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán. Jött boros kedvvel, paripásan, Zeneszerszámmal, dalosan És mellém ült le ős Kaján. Duhaj legény, fülembe nótáz, Iszunk, iszunk s én hallgatom. Piros hajnalok hosszú sorban Suhannak el és részegen Kopognak be az ablakon. Szent Kelet vesztett boldogsága, Ez a gyalázatos jelen És a kicifrált köd-jövendő Táncol egy boros asztalon S ős Kaján birkózik velem. Én rossz zsaketben bóbiskálok, Az ős Kaján vállán bibor. Feszület, két gyertya, komorság. Nagy torna ez, bús végtelen S az asztalon ömlik a bor. Ó-Babilon ideje óta Az ős Kaján harcol velem. Ott járhatott egy céda ősöm S nekem azóta cimborám, Apám, császárom, istenem. Korhely Apolló, gúnyos arcú, Palástja csusszan, lova vár, De áll a bál és zúg a torna. Bujdosik, egyre bujdosik Véres asztalon a pohár. "Nagyságos úr, kegyes pajtásom, Bocsáss már, nehéz a fejem. Sok volt, sok volt immár a jóból, Sok volt a bűn, az éj, a vágy, Apám, sok volt a szerelem." Nyögve kinálom törött lantom, Törött szivem, de ő kacag. Robogva jár, kel, fut az Élet Énekes, véres és boros Szent korcsma-ablakunk alatt. "Uram, kelj mással viadalra, Nekem az öröm nem öröm. Fejfájás a mámor s a hírnév. Cudar álmokban elkopott A büszke oroszlán-köröm." "Uram, az én rögöm magyar rög, Meddő, kisajtolt. Mit akar A te nagy mámor-biztatásod? Mit ér bor- és vér-áldomás? Mit ér az ember, ha magyar?" "Uram, én szegény, kósza szolga, Elhasznált, nagy bolond vagyok, Miért igyak most már rogyásig? Pénzem nincs, hitem elinalt, Erőm elfogyott, meghalok." "Uram, van egy anyám: szent asszony. Van egy Lédám: áldott legyen. Van egy pár álom-villanásom, Egy-két hivem. S lelkem alatt Egy nagy mocsár: a förtelem." "Volna talán egy-két nótám is, Egy-két buja, új, nagy dalom, De, íme, el akarok esni Asztal alatt, mámor alatt Ezen az ős viadalon." "Uram, bocsásd el bús szolgádat, Nincs semmi már, csak: a Bizony, Az ős Bizony, a biztos romlás, Ne igézz, ne bánts, ne itass. Uram, én többet nem iszom." "Van csömöröm, nagy irtózásom S egy beteg, fonnyadt derekam. Utolszor meghajlok előtted, Földhöz vágom a poharam. Uram, én megadom magam." S már látom, mint kap paripára, Vállamra üt, nagyot nevet S viszik tovább a táltosával. Pogány dalok, víg hajnalok, Boszorkányos, forró szelek. Száll Keletről tovább Nyugatra, Új, pogány tornákra szalad S én feszülettel, tört pohárral, Hűlt testtel, dermedt-vidoran Elnyúlok az asztal alatt. -oOo- . ADY ENDRE ÁLOM EGY MÉHESRŐL Páris helyett: falu csöndje, Csöndes Ér, szagos virágok, Zöngő méhek s hárs alatt Hahotázó gyermekek, Okuláré és karos-szék. Méhes mellett hűvös álmok S kik szakadtak ágyékomból, Unokák és gyermekek, Bolondok és pajkosak, Babrálgatnák ősz szakálam. Alkonyatkor ósdi könyvet Ejtenék ki vén kezemből. Fölöttem az Ég ragyog: "Hess, aludni gyermekek, Csillagot néz nagyapátok." Méhes alól a világot Összevissza jól befutnám, Mosolyogva, boldogan, Ülve-szállva, gőgösen Talán Párisban is járnék. Holdas képpel, ezer boggal, Száz titokkal, ígérettel Jön az Élet s csalogat, Kupát fogok s nevetek: "Nem kellesz, sápadt boszorkány." Méhes mellől szent, nagy éjben Békés lelkemből szállnának Bátor, tiszta, szűz, erős, Földszagú gondolatok S küldném őket a világba. -oOo- . ADY ENDRE BÚGNAK A TÁRNÁK Havas csúcsával nézi a napot Daloknak szent hegye: a lelkem, Gonosz tárnáktól általverten. Álmok, leányok, bomlott ingerek, Gondok, kínok vájták a mélyet: Gyűltek a tárnák és a rémek. Fent, fent a csúcson: nagy-nagy szűzi csönd. Gondolat-mankók csoda-tánca, Lent: a rémeknek harsogása. Lelkem tetőjén szent táncaikat Fürge manók riadva járják, Lentről, lentről búgnak a tárnák. Egy büszke pillanat és megindul a hegy: A büszke tető táncos népe Bevágódik a semmiségbe. -oOo- ADY ENDRE ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd Feledésemnek gazdag úr-palástját. Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, Alázásodért, nem tudom, miért, Szóval már téged, csak téged sajnállak. Milyen régen és titkosan így volt már: Sorsod szépítni hányszor adatott Ámító kegyből, szépek szépiért Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár. Sohase kaptam, el hát sohse vettem: Átadtam néked szépen ál-hitét Csókoknak, kik mással csattantanak S szerelmeket, kiket mással szerettem: És köszönök ma annyi ölelést, Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, Amennyit férfi megköszönni tud, Mikor egy unott, régi csókon lép át. És milyen régen nem kutattalak Fövényes multban, zavaros jelenben S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján Milyen régen elbúcsuztattalak. Milyen régen csupán azt keresem, Hogy szép énemből valamid maradjon, Én csodás, verses rádfogásaimból S biztasd magad árván, szerelmesen, Hogy te is voltál, nemcsak az, aki Nem bírt magának mindent vallani S ráaggatott díszeiből egy nőre. Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen Akartam látni szép hullásodat S nem elhagyott némber kis bosszuját, Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben. Nem kevés, szegény magad csúfolását, Hisz rajtad van krőzusságom nyoma S hozzám tartozni lehetett hited, Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, Kinek én úgy adtam az ölelést, Hogy neki is öröme teljék benne, Ki előttem kis kérdőjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve. Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág Rég-pihenő imakönyvből kihullva Vagy futkározva rongyig-cipeled Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát S, mely végre méltó nőjéért rebeg, Magamimádó önmagam imáját? Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg, Csillag-sorsomba ne véljen fonódni S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak: Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak. -oOo- . ADY ENDRE ELILLANT ÉVEK SZŐLŐHEGYÉN Tort ülök az elillant évek Szőlőhegyén s vidáman buggyan Torkomon a szüreti ének. Ónos, csapó esőben ázom S vörös-kék szőlőlevelekkel Hajló fejem megkoronázom. Nézem a tépett venyigéket, Hajtogatom részeg korsómat S lassan, gőggel magasra lépek. A csúcson majd talán megállok, Földhöz vágom a boros-korsót S vídám jóéjszakát kivánok. ADY ENDRE ELŰZÖTT A FÖLDEM Az én földem aludni akar, Itt most szent, néma árnyak ingnak. Engem ideűztek a hegyek, Ez az én földem. Itt ütök Téli tábort az álmaimnak. Kék hegyek ködje omlik ide, Hóharmatos a tarka avar, Az én földem aludni akar: Pedig én ide ünnepre jövök, Fura lányokkal jövök ide: Rózsa-lugas kell, nászágy kell nekünk, Hahó, vén Alvó, itt megpihenünk. Meddő álmok e sápadt némberek, Menyasszony mind, az egész sereg, Elmúlt a nyár s ez mind nászágyra vár: Ködharangok búgnak, zene szól, Jön a vőlegény a hegyek alól. Hideg ez a sík, fátyolos arcú. Átgázolom a ködtakarót. Csönd. Dobogok lábammal a földön, Hiába költöm, hiába költöm: Az én földem aludni akar. Károgó varjak csapata száll, De néma, de csöndes az avar. "Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon, Aki rég elment, az a fiad." Bomlik a fátyol, reszket a sóhaj, A hullafoltos, vén Alvó riad. "Honnan jössz?" "A városból jövök, Hozzád jövök, már rég hazavágyom." "És mit akar itt e cifra sereg?" "E cifra sereg? Hát látod te is? Ez mind csak álom, néhány nyári álom. Forrók, buják, meddők szegények, Együtt bolyongtunk, velük élek, Nem tudta megáldani sehogy Szomjas méhüket a városi nyár, Erődért jöttünk a nagy pillanathoz, Ez a meddő sereg csodádra vár." A köd kavargott, rám ült, befedett, Átokzsivaj zúgott az avaron: "Legyetek meddők, így akarom, Bomló, beteg vágy nászt itt nem terem, Az én síkomon nyílt a szerelem. Itt a Jövő az úr a csók felett, Itt nyáron szeret, aki szeret. Űző vágynak itt nem üt csókos óra, Pusztulj innen város beteg lakója, Itt szűz világ van, álomnak szaka S nem villámfényes nap az éjszaka, Betelő a vágy, testes az álom, Az élet mindig győz a halálon, Itt álom és csók tiszta és egész, Utánuk nem láz jő: szent pihenés. Itt kínzó láz nem pusztít a sziven: A sík ölel, terem és megpihen. Az én sík-lelkem benned a lélek, Neked nem kellett a sík-élet: Szólít a város, várnak a hegyek, Én idegennek ágyat nem vetek. Bús álmaiddal vándorolj tovább, Oda, hol egymás öldöső fele A Csóknak és Termésnek istene, Oda, hol célja, rendje nincs a csóknak S becsük van a magtalan álmodóknak, Hol betelővágy nincs s örök a láz: Itt nincs már csók, megérett a kalász." Kalásztalan, bús lelkem indult, Elhalt a ködharangok hangja s a zene S én szálltam az álom-lányok csapatával A város fele. A szárnyam súlyos, szörnyű nesztelen, Nézem a várost és nincsen szemem, Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam, Csak szállok, búsan, némán, magasan: Elűzött a földem. -oOo- Ady Endre Enyhe újévi átok Hogy ragya verjen, marjon mindenütt, Hogy jöjjön a döghullák varja Mindenkire, aki vén, savanyú Akaratát most piszkosan akarja Lelkünkön és a szennyes Hunnián. Hogy tébolyodva lelje meg eszét, Hogy lásson egy rövidke órát, Melyben halkulnak a gondolatok, De hozzák már a vétkek megszabóját: Fráter, gyermekeidben bűnhödöl. Kilángol ez a sokszor lecsöpült Ország: vegyes, vad bánatával És hogyha volna Isten, számitó, Ki kicsiny bosszút állani nem átal, Latrainkra tűzzel lesujtana. Hogy fussanak rá minden nyavalyák, Hogy a törés jó kedvvel törje, Akarásunkat durván az, aki Bánatokig és átkokig gyötörte: Ady Endre: Finita... -------------------- Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Hogy maga jobban játszott, mint én?... ...Magának jobb szerep jutott! Én egy bolond poétát játsztam, Ki lángra gyúl, remél, szeret -- Maga becsapja a poétát, Kell ennél hálásabb szerep?!... Kár, hogy kevés volt a közönség. Nem kapott illő tapsokat, Pedig ilyen derék játékért Máskor kap rengeteg sokat. Mert e szerep nem most először Hozott magának nagy sikert: Volt már olyan bolond poéta, Aki magának hinni mert... Én magam e csúfos bukásért Vádolni nem fogom soha, Ez volt az utolsó csalódás, A szív utolsó mámora. Egy percig újra fellángoltam, Álom volt, balga, játszi fény; Megtört egy kegyetlen játékon, Leáldozott egy lány szivén... Vége van. A függöny legördült, Végső akkordot rezg a húr, Elszállt a hitem, ifjuságom, Utolszor voltam trubadur... Eddig a vágy hevéért vágytam, Most már a hitben sincs hitem, Ártatlanság, szüzi fehérség Bolond meséjét nem hiszem. Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Rám tán halálos volt a játék, Magának érte taps jutott. Így osztják a babért a földön, Hol a szív sorsa siralom... ...Hány íly darab játszódott már le Ezen a monstre-színpadon?!!... (1899) . Ady Endre: Félhomályban ----------------------- I Ott ültünk némán, édes félhomályban, Te elmerengve, s égő vágyban én. Álmod hová szállt s kié volt a vágyam, Titok maradt az szívünk rejtekén. Talán a mult viharzott át előtted S előttem halkan tünt fel a jelen... ...Neked talán már bántó, kínos álom S nekem már kínos vágy a szerelem... Hidd el, mi csupán csaljuk a világot, Arcunkon is hazug az ifjuság, Én nem török le illatos virágot S neked sem kell már soha mirtusz-ág. Én az álmod szeretném visszahozni, Te tán szivembe vágyat oltanál - Küzdünk egymásért hasztalan, hiába: Köztünk a multnak tiltó romja áll!... II A szívedből egy-egy sóhaj Átnyilallik a szivembe... Egyedüli kincs tetőled: - Amit adhatsz még nekem - A szívedből egy-egy sóhaj... A szívemből egy-egy sóhaj Átnyilallik a szivedbe... Oly kevés maradt a multból... Amit néked adhatok: A szívemből egy-egy sóhaj... III Ne vádoljunk senkit a multért, A vád már úgyis hasztalan. Talán másképp lehetett volna - Most már... mindennek vége van!... Úgy szeretnék zokogni, sírni A sírra ébredt vágy felett - De ránézek fehér arcodra S elfojtom, némán, könnyemet. Várunk a csendes félhomályban Valami csodás balzsamot, Mely elfeledtet mindent, mindent S meggyógyit minden bánatot... Leolvasom sápadt arcodról A rád erőszakolt hitet És megdöbbenve sejtem, látom, Hogy nem hiszel már senkinek!... IV Nekünk is volt még fiatalos lelkünk, Mi is tudtunk még hinni valaha. Ami hevünk volt, mind elfecséreltük S ami hajnal volt, az most éjszaka. Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal Hamvadsz el lassan, némán, egyedül, Én meg, szakítva emberrel, világgal, Bolyongok árván, temetetlenül. Nekünk is volt még fiatalos lelkünk, Magasba vont és így - a porba vitt. Megnyugvás útját epedve se leltük, Szivünkből végképp elszállott a hit... ...Olyan a színpad, mint a lant világa, Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad - A boldogságért küzdtünk, mindhiába: Boldognak lenni nekünk nem szabad!... V Nem jó kép itt az "őszi napsugár", Mit mi érzünk, nem késő szerelem. A szerelem nem szánalomra vár S te szánalomból érzel csak velem. Én reszketeg egyedül elkárhozni, Magammal vinném beteg lelkedet... De végzetünkkel mindhiába küzdünk: Nekünk e g y ü t t még halni sem lehet!... (1899) . ADY ENDRE FÖLSZÁLLOTT A PÁVA "Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására." Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak, Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap. Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, Új harcok, új szemek kacagnak az égre. Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat. Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek, Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek. Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, Vagy marad a régiben a bús, magyar élet. "Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására." ADY ENDRE GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN ... Góg és Magóg fia vagyok én, Hiába döngetek kaput, falat S mégis megkérdtem tőletek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival? Fülembe forró ólmot öntsetek, Legyek az új, az énekes Vazul, Ne halljam az élet új dalait, Tiporjatok reám durván, gazul. De addig sírva, kínban, mit se várva Mégis csak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis új és magyar. -oOo- . TI: Harc a nagyúrral AU: Ady Endre NA: Golden Dániel (begépelő) DT: vers PD: 1996/04/08 SO: Ady Endre: Új versek, SO: Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1906. KW: magyar irodalom, 20. sz. //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\ Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak azt a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású public domain szövegekkel. A MEK-ről a MEK-L@huearn.sztaki.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY //////////////// Ady Endre Harc a nagyúrral. Megöl a disznófejű Nagyúr, Éreztem, megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom. Sertés testét, az undokot, én Simogattam. Ő remegett. "Nézd meg ki vagyok" (súgtam neki) S meglékeltem a fejemet, Agyamba nézett s nevetett. (Vad vágyak vad kalandorának Tart talán?) S térdre hulltam ott. A zúgó Élet partján voltunk, Ketten voltunk, alkonyodott: "Add az aranyod, aranyod." "Engem egy pillanat megölhet, Nekem már várni nem szabad, Engem szólítanak útra, kéjre Titokzatos hívó szavak, Nekem már várni nem szabad." "A te szívedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. Az én szívem mégis az áldott: Az Élet marta fel, a Vágy. Arany kell. Mennem kell tovább." "Az én yachtomra vár a tenger, Ezer sátor vár én reám, idegen nap, idegen balzsam, Idegen mámor, új leány, Mind én reám vár, én reám." "Az egész élet bennem zihál, Minden, mi új, felém üget, Szent zűrzavar az én sok álmom, Neked minden álmod süket, Hasítsd ki hát aranyszügyed." Már ránk szakadt a bús, vak este. Én nyöszörögtem. A habok Az üzenetet egyre hozták: Várunk. Van-e már aranyod? Zúgtak a habok, a habok, És összecsaptunk. Rengett a part, Husába vájtam kezemet, Téptem, cibáltam. Mindhiába. Aranya csörgött. Nevetett. Nem mehetek, nem mehetek. Ezer este mult ezer estre, A vérem hull, hull, egyre hull, Messziről hívnak, szólongatnak És mi csak csatázunk vadul: Én s a disznófejű Nagyúr. . -oOo- TI: Ha fejem lehajtom AU: Ady Endre NA: Golden Dániel (begépelő) DT: vers PD: 1996/04/08 SO: Ady Endre: Új versek, SO: Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1906. KW: magyar irodalom, 20. sz. //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\ Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak azt a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású public domain szövegekkel. A MEK-ről a MEK-L@huearn.sztaki.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY //////////////// Ady Endre Ha fejem lehajtom. Asszony ölébe ha lehajtom Nagy, szomorú szatir-fejem: Emlékezem. Egykor nagy asszonyként bolyongtam, Forró és buja tájakon Álmatagon. Messze és mélyen az Időben Én asszony voltam: termetes, Szerelmetes. Jöttek utánam vézna ifjak Símán, vágyóan, betegen: Emlékezem. . ADY ENDRE HARC A NAGYÚRRAL Megöl a disznófejű Nagyúr, Éreztem megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom. Sertés testét, az undokot, én Simogattam. Ő remegett. "Nézd meg, ki vagyok" (súgtam néki) S meglékeltem a fejemet, Agyamba nézett s nevetett. (Vad vágyak vad kalandorának Tart talán?) S térdre hulltam ott. A zúgó Élet partján voltunk, Ketten voltunk, alkonyodott: "Add az aranyod, aranyod." "Engem egy pillanat megölhet, Nekem már várni nem szabad, Engem szólítnak útra, kéjre Titokzatos hívó szavak, Nekem már várni nem szabad." "A te szivedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. Az én szívem mégis az áldott: Az Élet marta fel, a Vágy. Arany kell. Mennem kell tovább." "Az én yachtomra vár a tenger, Ezer sátor vár énreám, Idegen nap, idegen balzsam, Idegen mámor, új leány, Mind énreám vár, énreám." "Az egész élet bennem zihál, Minden, mi új, felém üget, Szent zűrzavar az én sok álmom, Neked minden álmod süket, Hasítsd ki hát aranyszügyed." Már ránk szakadt a bús, vak este. Én nyöszörögtem. A habok Az üzenetet egyre hozták: Várunk. Van-e már aranyod? Zúgtak a habok, a habok. És összecsaptunk. Rengett a part, Husába vájtam kezemet, Téptem, cibáltam. Mindhiába. Aranya csörgött. Nevetett. Nem mehetek, nem mehetek. Ezer este múlt ezer estre, A vérem hull, hull, egyre hull, Messziről hívnak, szólongatnak És mi csak csatázunk vadul: Én s a disznófejű Nagyúr. -oOo- . ADY ENDRE HÉJA-NÁSZ AZ AVARON Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. -oOo- . ADY ENDRE HAVASOK ÉS RIVIÉRA Havas üstökünket jégsapkás Vihar-kölykök hada cibálja S lábunk alatt Tavasz kacag, Nyíló kaktusz, áloe, pálma. Az Alpokon vagyunk a Végek, Minden kis szél-ficsúr bolondja S lent a Nap a szent sugarat S őrült kékjét a tenger ontja. Mi csak szögeljük büszke kínban Fejünket a hideg egeknek S lábunk alatt finom urak, S parfümös asszonyok nevetnek. Mi védjük őket, mi: a Végek. Gémberedett, nagy testünk óvja S végzi, hogy másoknak legyen Sok-sok, boldog, tavaszi óra. Meghalna, ha egyszer lerogynánk, Az a Tavasz, ott lent a parton, Meghalna pálma s a mosoly Finom, együgyű, úri ajkon. Ha mi egyszer egy dörgedelmes, Rettenetes, nagy példát adnánk: Hegy-bajtársak, egy szép napon Mi lenne, ha lelátogatnánk? -oOo- . ADY ENDRE HAZAMEGYEK A FALUMBA Szigorú szeme meg se rebben, Falu még nem várt kegyesebben Városi bujdosóra. Titkos hálóit értem szőtte S hogyha leborulok előtte Bűneim elfelejti. Vagyok tékozló és eretnek, De ott engem szánnak, szeretnek. Engem az én falum vár. Mintha pendelyben látna ujra S nem elnyűve és megsárgulva, Látom, hogy mosolyog rám. Majd szól: "Én gyermekem, pihenj el, Békülj meg az én ős szivemmel S borulj erős vállamra." Csicsítgat, csittít, csókol, altat S szent, békés, falusi hatalmak Ülnek majd szivemre. S mint kit az édesanyja vert meg, Kisírt, szegény, elfáradt gyermek, Úgy alszom el örökre. -oOo- . Ady Endre Héja-nász az avaron. Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás húsába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. . Ady Endre: Imádság háború után ------------------------------ Uram, háboruból jövök én, Mindennek vége, vége. Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke. Nézd: tüzes daganat a szívem S nincs, ami nyugtot adjon. Csókolj egy csókot a szívemre, Hogy egy kicsit lohadjon. Lecsukódtak bús, nagy szemeim Számára a világnak, Nincs már nekik látnivalójuk, Csak Téged, Téged látnak. Két rohanó lábam egykoron Térdig gázolt a vérben S most nézd, Uram, nincs nekem lábam, Csak térdem van, csak térdem. Nem harcolok és nem csókolok, Elszáradt már az ajkam S száraz karó a két karom már, Uram, nézz végig rajtam. Uram, láss meg Te is engemet, Mindennek vége, vége. Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke. . Ady Endre Lelkek a pányván. Kipányvázták a lelkemet, Mert ficánkolt csikói tűzben, Mert hiába korbácsoltam, Hiába űztem, hiába űztem. Ha láttok a magyar Mezőn Véres, tajtékos, pányvás ménet: Vágjátok el a kötelét, Mert lélek az, bús magyar lélek. . . ADY ENDRE PÁRIS, AZ ÉN BAKONYOM Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandur-hada a szájas Dunának Vághat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messze látok és merek, Hitszegő vagyok Álmos fajából S máglyára vinne Egy Irán-szagú, szittya sereg. Jöhetnek: Páris szivén fekszem, Rejtve, kábultan és szabadon. Hunnia új szegénylegényét Őrzi nevetve S beszórja virággal a Bakony. Itt halok meg, nem a Dunánál, Szemem nem zárják le csúf kezeké Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek. Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet magyar síkon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom. -oOo- . ADY ENDRE SÍRÁS AZ ÉLET-FA ALATT Lentről nézem ős terebélyed, Piros csodákkal rakott Élet, Óh, jaj, Te hitvány, te hitvány, te hitvány. Nem áhitott így soha senki, Nem tud téged más így szeretni. Óh, jaj, Hiába, hiába, hiába. Csodáidból, csak egyszer adnál, Fiadnak csak egyszer fogadnál, Óh, jaj, Be várom, be várom, be várom. Véremmel hívlak, csallak, várlak, Véremmel gyűlöllek, imádlak. Óh, jaj, Csak nézlek, csak nézlek, csak nézlek. És itt maradok, itt a porban. Tudom, én tudom, eltiportan. Óh, jaj, Halálig, halálig, halálig. -oOo- . ADY ENDRE SÖTÉT VIZEK PARTJÁN Ültem partjain Babylonnak S ültem már partjain a Gondnak. Láttam már apró szenvedelmet S láttam beteg, hosszú szerelmet. Lelkemet már nagy válság ülte S voltam kis álmok kis őrültje. Néhányszor már-már szinte hittem, Néhányszor megjelent az Isten. Hárfámat már fölakasztottam, Hárfámat már leakasztottam. Isten, kétség, bor, nő betegség Testem, lelkem összesebezték. Voltam trubadur, voltam bajnok, Rossz hátgerincem százszor hajlott. Mennyi sok mindent oda-adtam, Amíg ily szépen elfáradtam. Ülök, csapdos ár és hideg szél Babyloni sötét vizeknél. -oOo- . Ady Endre Találkozás Gina költőjével. Hahó, éjszaka van, Zúgó vadonban őrület-éj, Hahó, ez itt a vaáli erdő: Magyar árvaság, Montblank-sivárság, Éji csoda és téli veszély. Hahó, a lábam félve tapos: Amott jön Gina és a költő És fölzendül a vad Iharos. Csont-teste vakít A nagyszerű vénnek, Ginát vidáman hozza kezén, Hahó Gina él. Engedd a kezedről: Ez az én asszonyom, Az enyém. És zúg az erdő, Gina remeg. Léda. Kiáltok. Léda. És néz reám A csontváz-isten, lelkemnek atyja, Néz és nevet. Fölém mered csont-karja A homlokomig, simogatón, felém És az erdőn kigyulad a fény. Hahó, száll Léda, Gina fut S a fák közt az örök egyedülség Bús, magyar titka zúg. Hahó, őrület-éj. Szent csont-lábakhoz Vergődve esem És zúg az erdő sorsot-hirdetőn Félelmesen. S homlokomon simogat kezével A Montblank-ember, Én szent elődöm, nagy rokonom S itt érezek Egy szent kezet azóta mindig, Egy csont-kezet A homlokomon. . Ady Endre Temetés a tengeren. Breton parton sújt majd az álom S alszunk fehéren és halottan Tengeres, téli, szürke tájon. Jönnek erős, breton legények S fejkötős, komoly, szűz leányok S fölzeng egy bús, istenes ének. Köd és zsolozsma. Zúg a tenger, Vörös bárkára visznek minket. Könnyel, virággal, félelemmel. S téli orkán vad szele dobban, Vörös bárkánk tengerre vágtat S futunk fehéren és halottan. . Ady Endre Uj vizeken járok. Ne félj hajóm, rajtad a Holnap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre. Röpülj hajóm, Ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse. Szállani, szállani, szállani egyre, Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre, Röpülj hajóm, Szállani, szállani, szállani egyre. Új horizonok libegnek elébed, Minden percben új, félelmes az Élet, Röpülj hajóm, Új horizonok libegnek elébed. Nem kellenek a megálmodott álmok, Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, Röpülj hajóm, Nem kellenek a megálmodott álmok. Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek, vagy a korcsma gőze: Röpülj hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse. . ADY ENDRE ÚJ VIZEKEN JÁROK Ne félj hajóm, rajtad a Holnap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre. Röpülj hajóm, Ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse. Szállani, szállani, szállani egyre Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre, Röpülj hajóm, Szállani, szállani, szállani egyre. Új horizonok libegnek elébed, Minden percben új, félelmes az Élet, Röpülj, hajóm, Új horizonok libegnek elébed. Nem kellenek a megálmodott álmok, Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, Röpülj hajóm, Nem kellenek a megálmodott álmok. Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson Szentlélek, vagy a korcsma gőze: Röpülj hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse. -oOo- . ADY ENDRE VÖRÖS SZEKÉR A TENGEREN A tenger, ez a sápadt részeg, Ezüstlávát ivott. Reszket a Föld. Bús ragyogásban Várunk valamit s szörnyű lázban. A pálmás part inog, Vadkaktuszok összehajolnak, Sírnak a jázminok. S ím, hirtelen violás árnyak Csodás özöniben, Messze, ahol az ár Eget ér, Vörös szárnyú, nagy vizi szekér Tör elő a Vizen. Vörös szárnya repesve csapdos. Megállott. Vár. Pihen. Honnan jön? Mit hoz? Idetart-e? Ő jön: az új vezér? Milyen vörös iromba szárnya. Új Hajnalnak a pírja, lángja Vagy vér az, újra vér? Várunk. S áll, áll a lilás ködben A nagy, vörös szekér. -oOo- .